Története
A bansuri egy ősi fafúvós hangszer, bambuszfuvola, amely Indiából és Nepálból származik. A bansurihoz hasonló fuvolát ábrázolnak ősi buddhista és hindu templomok festményein és domborművein. Gyakori a hindu isten, Krishna ábrázolásain. Szorosan kapcsolódik Krishna és Rádhá szerelmének történetéhez, a bansurit isteni hangszerként tisztelik. A hangszer ezen kívül más hagyományokban is elterjedt, mint például a saivizmusban. A korai középkori indiai szövegek vaṃśi-ként is hivatkoznak rá, míg a középkori indonéz hindu és buddhista művészetekben, valamint a Jáva és Bali szigetén található, 10. század előtti templomfaragásokon wangsi vagy bangsi néven találhatjuk meg.
A "bansuri" szó a "bans" (bambusz) és a "sur" (melódia) szavak összetételéből ered.
Egyiptomban a fuvola már az Óbirodalom idején (Kr. e. 2686-2181) ismert volt. A hangszert gyakran ábrázolták sírfeliratokon és festményeken, és vallási szertartásokon is használták. Görögországban a fuvolát aulosznak hívták, és Dionüszosz istenhez kapcsolták. A hangszer fontos szerepet játszott a görög drámában és zenében. Indiában a fuvolát bansurinak hívják, és Krishna istenhez kapcsolták. A hangszert gyakran használják vallási szertartásokon és a klasszikus indiai zenében. A fuvola ezen három ősi kultúrából terjedt el a világ többi részén. Ma már a legnépszerűbb hangszerek közé tartozik, és a zene minden területén használják.
Bár a bansuri az egyik legrégebbi hangszer Indiában, a hindusztáni (észak-indiai) klasszikus zene koncerthangszerévé válása viszonylag újkeletű jelenség. A pásztorok és népzenészek évezredek óta kedvelt hangszere a legendás mesternek, a néhai Pandit Pannalal Ghosh-nak köszönhetően került a hindusztáni klasszikus zene berkeibe.
Korábban Észak-India bambuszfuvolája szoprán hangszer volt, hossza rendszerint nem haladta meg a 35 cm-t, és főként népzenében, rövid klasszikus darabokban, könnyűzenében vagy kíséretképpen használták. Pannalal Ghosh újításai magukban foglalták egy nagyobb, több mint 75 cm hosszú hangszer létrehozását. Hozzáadott továbbá egy hetedik lyukat (amely kiterjeszti a hangszer tartományát, miközben lehetővé teszi számos rága pontosabb megszólaltatását), illetve kialakította a basszus bansurit. Talán Pannalal Ghosh legnagyobb hozzájárulása azonban a klasszikus énekstílus átgondolt adaptálása és annak bansurin való bemutatása volt. Ghosh, a nagy formátumú művész, akinek virtuozitása mellett legalább olyan mélynek bizonyult zenei tudása, egymaga emelte a bansurit a klasszikus énekstílus kifejezésére méltó hangszerré.
Készítése és felépítése
A bansuri hagyományosan egyetlen üreges bambusz szárból készül, hét lyukkal az ujjak számára. Néhány modern változat elefántcsontból, üvegszálból, illetve különböző fémekből készül. Két és fél oktáv hangterjedelmű. A bansuri jellemzően 30 és 75 centiméter közötti hosszúságú, nagyjából emberi hüvelykujj vastagságú. Az egyik vége zárt, ettől néhány centiméterre található a befúvónyílás. A hosszabb bansurik mélyebb tónusokat szólaltatnak meg. A hagyományos bansurin nincsenek billentyűk, a zenész a megfelelő hangokat úgy hozza létre, hogy az ujjaival eltakarja vagy szabaddá teszi a különböző lyukakat.
A bansuri hagyományosan egy speciális bambuszfajtából készül, amelynek szárai természetes módon igen hosszúra nőnek. E bambuszok bőségesen megtalálhatók a Himalája lábainál, akár 3300 méteres magasságig, különösen azon területeken, ahol magas a csapadékmennyiség. Jellemző élőhelyük India északkeleti államai, illetve a Nyugati-Ghátok hegyvidéke (Kerala közelében), ahol számos olyan bambuszfaj nő, amelyek csomóközi távolsága meghaladja a 40 centimétert.
A megfelelő átmérőjűre nőtt bambuszt levágják, kiszárítják, majd természetes olajokkal és gyantákkal kezelik, ami erősíti az anyagot. A hangszerkészítők ezután megvizsgálják az üreges szár simaságát és egyenességét, majd kimérik rajta a lyukak pontos helyét. Ezt követően különböző átmérőjű, hevített fémnyársakkal égetik bele a lyukakat. A fúrást és egyéb lyukasztási módszereket kerülik, mert úgy hiszik, hogy ezek megrongálják a bambuszrostokat, a repedések pedig kihatnak a hangminőségre. A kiégetett furatokat végül lecsiszolják, az egyik véget bedugaszolják, majd a fuvolát különböző helyeken körbegyűrűzik, hogy megőrizze formáját. Ezután tesztelik a hangszert. Az egyes lyukak távolsága és átmérője határozza meg, milyen hangot szólaltatnak meg. Ezen távolságok finomhangolásával érik el a hangok tisztaságát. A bansuri falvastagsága határozza meg a hangszínt, a hangterjedelmet és az oktáv hangolását. Ha minden lyuk megfelelően szólal meg, a bansurit természetes olajba áztatják, megtisztítják, megszárítják, esetleg díszítik.
Játéktechnika
A bansurit játék közben kissé ferdén tartják. A játékos kezének mutató-, középső- és gyűrűsujja a külső lyukakat takarják. A fuvolát a hüvelykujj és a kisujj támasztja, míg a zenész a fúvónyílásba fújt levegővel szólaltatja meg a kívánt hangot. A hétlyukú bansuri esetén a jobb kéz kisujja is használatban van.
A fél lyukak használata lehetővé teszi félhangok megszólaltatását is. A hangskála "szá" hangja (amely egyenértékű a nyugati oktáv dó hangjával) úgy nyerhető, hogy a fúvónyílástól számított első három lyukat eltakarjuk. A hangokat az ajakformázással és a fúvás erősségének változtatásával lehet módosítani.
A fuvolás a raga zene komplex elemeit is képes előadni, úgy, mint mikrotonális lépések, díszítések és glissandók, mindezt a fúvás változtatásával, gyors és ügyes ujjhasználattal.
Különböző típusai
A bansurinak két fajtája létezik: a harántfuvola és a furulyához hasonló változat. Utóbbi főleg népzenében fordul elő és ajkakhoz tartják, mint egy sípot. A harántfuvola a kifinomultabb irányítást, variálást és a különböző díszítéseket is lehetővé teszi, így az indiai klasszikus zenében ezt a típust részesítik előnyben.
Híres játékosok
Hariprasad Chaurasia: a hindusztáni klasszikus zenében világszerte elismertté vált.
Chaurasia Allahabadban született, és korai életét zenetanulással töltötte. Első tanára édesapja volt, aki megtanította neki a bansuri alapjait. Később Pandit Rajaram-nál tanult, aki a hindusztáni klasszikus zene egyik legelismertebb mestere volt. Chaurasia hamarosan elismert fuvolaművész lett, és a világ minden táján fellépett. Előadásain lenyűgözte a közönséget virtuozitásával és a bansuri iránti szenvedélyével. Chaurasia nemcsak tehetséges előadó, hanem zeneszerző is. Számos dalt komponált bansurira, amelyek a hindustani klasszikus zene remekei közé tartoznak.
Pandit Pannalal Ghosh, más néven Amal Jyoti Ghosh bansuri játékos és zeneszerző volt. Allauddin Khan tanítványa volt, és az ő érdeme a fuvola népszerűsítése koncert hangszerként a hindusztáni klasszikus zenében, sőt őt tartják az "indiai klasszikus fuvola úttörőjének" is.