Doromb

A doromb, más néven dorombér vagy dongó egy ősi hangszer, melynek története több ezer évre nyúlik vissza. Szinte a világ minden táján megtalálható.

A doromb ősi hangszer, melynek hangja rendkívül misztikus hangulatú. Sok kultúrában úgy tartották, hogy gyógyító és spirituális erővel bír. A mai napig népszerű hangszer, amelyet a népzenétől a modern zenéig sokféle stílusban használnak.

Története: A hangszer születése

A doromb ősi múltja homályba vész, de a korai leletek alapján Dél-Kelet Ázsiában, bambuszból készülhetett először, mintegy 7-8000 évvel ezelőtt. A kolonizációig Afrika, Ausztrália és Amerika nem ismerte a hangszert, Ázsiában viszont széles körben elterjedt. A legrégebbi, csontból készült dorombokat Kínában és Japánban tárták fel, melyek legalább 4500 évesek.

A doromb legkorábbi ábrázolása egy kínai rajz a Kr. e. 3. századból, a hangszer létezésének pedig a legősibb bizonyítékai a kínai Shaanxi tartománybeli Shimao erődítményben talált, Kr. e. 1800 előttre datált, hajlított csontok. Európában ugyanilyen korai dorombokat véltek feltárni, ám ezek hitelességét kétségbe vonják mind a feltárási módszerek, mind a hangszert említő korabeli írások vagy ábrák hiánya.

A fémdorombok Oroszországban, a bambuszból készültek Délkelet-Ázsiában, míg fa és fém változatai Japánban terjedtek el. Új-Zélandon a maorik falevélből készítettek doromb jellegű hangszereket. Belső-Ázsiában a sámánok gyógyító eszközként vetették be. A kolonizáció során a hangszer eljutott a Föld távoli vidékeire is, beépülve az őslakos zenei kultúrákba.

A doromb varázslatos hangja sok kultúrában misztikus erővel bírt. A gyógyítástól kezdve a spirituális rituálékig a hangszernek számos funkciója volt. Napjainkban a népzenétől a modern zenéig sokféle stílusban megtalálható.

Felhasználás: Zenei stílusok és kultúrák

A magyar nyelvterületen a dorombnak csak a moldvai csángók zenéjében van autentikus szerepe. A többi népzenei dialektusban nem igazán alakult ki hagyománya. Hazánkban Regölyben és szkíta területeken is találtak dorombokat, ami arra utal, hogy honfoglaló őseink is ismerhették a hangszert, de erre közvetlen bizonyíték nincs.

A középkortól az 1800-as évek közepéig vándor cigánykovácsok készítettek dorombokat, amelyeket vásárokon árultak. Akkoriban nem igazán hangszernek, inkább játéknak számítottsk. Bartók Béla feljegyezte, hogy az 1860-as években Dunaföldváron még élt egy ember, aki emlékezett az utolsó dorombkészítőre. Ezt követően a magyar játékosok főleg osztrák dorombokon játszottak.

A doromb újjáéledése Szilágyi Zoltán nevéhez fűződik, aki az 1970-es évek végén kezdett el dorombokat készíteni. Nemcsak Magyarországon tette újból népszerűvé a hangszert, de nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a nyugati világ is felfedezze magának ezt az ősi hangszert.

Szilágyi munkássága óta a doromb reneszánszát éli. Számos új dorombkészítő tűnt fel, a hangszer repertoárja bővült, és egyre több zenész fedezi fel magának a doromb lehetőségeit. A népzenétől a kortárs zenéig a doromb ma már a magyar zenei paletta szerves része.

A 18. század végén és a 19. század elején, a kísérletező zenei korszakban egyes dorombművészek rendkívüli virtuozitással játszottak hangszerükön. Johann Heinrich Scheibler például tíz különböző alaphangra hangolt dorombból hozott létre egy különleges hangszer-építményt. Ezt a furcsa eszközt "Aurának" nevezte el, és a dorombok hangolása révén kromatikus dallamok megszólaltatására is lehetősége nyílt. A tehetséges dorombművész, a Nagy Frigyes által felfedezett Franz Koch (1761-1831) egyszerre két dorombon is tudott játszani. Hasonló virtuozitással bírt Karl Eulenstein (1802-1890) is, aki kidolgozott egy rendszert négy doromb egyidejű megszólaltatására. Selyemszálak segítségével rögzítette őket, így mind a négy hangkeltőt a szájába foghatta, és egyszerre szólaltathatta meg őket.

Készítése és felépítése

A doromb aerofon hangszer, azaz játék közben a levegő rezgése hozza létre a hangot. Régebben idiofon, azaz önmagától rezgő hangszerként kategorizálták, de ez nem pontos. A hangszer fémből, fából, bambuszból vagy csontból készülhet, és két fő részből áll: a keretből és a rugóból.

A doromb (más néven zengőte vagy szájdob) kis méretű hangszer. Két fő részből áll: egy vékony fém- vagy fa nyelvből, valamint egy kétágú keretből. A játékos a nyelvet a kerethez rögzítve a szájához szorítja, a szájüreg így rezonanciaüregként működik, felerősítve a hangot. A nyelvet pengetve vagy ütögetve a játékos dallamokat hoz létre a szájüreg térfogatának változtatásával. Bár a megszólaltatható hangok száma korlátozott (általában C-től E'-ig terjed), a gyakorlott játékosok meglepően gazdag hangzást varázsolhatnak elő ebből a pici hangszerből.

Játéktechnika

Amikor a rugót megpengetjük, a levegőmolekulák a rugó előtt összetömörülnek, mögötte pedig ritkulnak. A rugó mozgása során a hangszer két oldalán nyomáskülönbség alakul ki. A szűk rés megakadályozza a nyomás gyors kiegyenlítődését. A rugó áthaladásakor a nyomáskülönbség kiegyenlítődik, és a bevitt mechanikai energia kb. egy tízezred része alakul át hanggá.

A száj elé tartott doromb hangosabb, mert a szájüreg felerősíti a nyomásváltozások által keltett hangjelenséget. Stroboszkóppal és füsttel jól szemléltethető a fizikai elv működése. A hangmagasság a rugó rezonanciájától, a hangerő pedig az amplitúdójától függ. A tehetséges dorombos kihasználja ezeket a fizikai lehetőségeket, és színes, olykor meglepő effekteket érhet el az előadásmódjával.

A játékos a keretet a kissé szétnyitott fogához vagy szájához nyomja, majd szabad kezével a rugó kiálló végét pengeti. A pengetéstől a rugó rezgésbe jön, és egy alaphangot szólaltat meg. A hangszer hangzását a játékos szájürege alakítja, amely térfogatának változása révén dallamot hozhat létre. A doromb nemcsak dallam-, de ritmushangszerként is használható.

Különböző típusai

A doromb lenyűgöző hangszer, mely a világ valamennyi táján megtalálható. Különböző anyagokból készülhet, mint például fém, fa, csont, vagy bambusz. Alakja, hangja és díszítése rendkívül változatos. Phons Bakxs, holland dorombművész és kutató ezer elnevezést jegyzett fel a hangszerre. Néhány példa:

• Angol: Jew's harp, trump, jaw harp
• Német: maultrommel
• Szicília: marranzano
• Olasz: scacciapensieri
• Japán: koukin
• Norvég: munnharpa
• Francia: guimbarde
• Bali: gengong
• Spanyol: birimbao (nem összetévesztendő a brazil berimbauval)
• Orosz: vargan
• Jakut: khomus
• Fülöp-szigetek: kubing
• Szlovák: drumbla
• Román: dromboi
• Svájc: trümpi

A dorombokat hol hangszerként, hol varázseszközként, hol pedig gyerekjátékként használják. Kidolgozásuk és hangjuk hűen tükrözi az adott kultúrában betöltött szerepüket.