Története: A hangszer születése
A szitár a 18. században, a Mogul Birodalom után alakult ki, átvéve az akkoriban népszerű vína, szehtar és tanpura hangszerek bizonyos elemeit. A hangszer kialakulásához a Közép-Ázsiából származó hosszúnyakú lantok is hozzájárultak. A szitár hamar meghódította a hindusztáni és a karnatikus zene világát.
A ma ismert szitár feltalálása Amir Khusrau-hoz, egy 18. századi fakírhoz kötődik. Khusrau unokája, Masit Khan folytatta nagyapja munkásságát A Masitkhani Gat játékstílus épp az ő lassú, dallamos kompozícióiról kapta nevét, amelyek jelentős befolyást gyakoroltak a korai szitárzenére. A 19. században Amrit és Rahim Sen tervezői változtatásai nyomán a szitár elnyerte máig használatos, végleges kialakítását.
Népszerűség és elterjedés
Az Indiában született és elterjedt szitár az 1950-es években a híres szitárművész, Pandit Ravi Shankar zenéje révén vált világszerte ismertté. Innentől, a 20. század közepétől a szitár számos rock, jazz és popzenei alkotást ihletett világszerte. Amellett, hogy a hangszer már többféle zenei műfajban otthonosan mozog, ma már sok vonós hangszert a szitár hangzásának utánzására hangolnak.
A szitár a nyugati popzenében is megjelent, amikor David Crosby, Shankar nagy pártolójának hatására George Harrison a Beatles több dalában is játszott rajta: a "Norwegian Wood (This Bird Has Flown)", a "Love You To" és a "Within You Without You" című számokban, amelyek 1965 és 1967 között készültek. A Beatleshez fűződő kapcsolat révén a hangszer népszerűvé tette az indiai klasszikus zenét a nyugati fiatalok körében.
A 20. század jelentős változásokat hozott a szitár számára, nevezetesen két különálló hangszertípust, amelyeket a modern szitár játék úttörőiről neveztek el. Ezek a Ravi Shankar és a Vilayat Khan szitárok, amelyek hasonlóak, de kulcsfontosságú különbségeket mutatnak. Továbbá a 1960-as években kifejlesztették az elektromos szitárt, amelyet jellemzően a pop, a rock és a jazz zene használ.
Napjainkban a hindusztáni zene meghatározó hangszereként szólóhangszerként is alkalmazzák tambura és tabla kísérettel, de zenekari alkotóelemként, illetve az észak-indiai kathak (tánc-dráma) előadásokon is. Indiában két modern szitár iskola létezik: a Ravi Shankar és a Vilayat Khan iskola, mindegyik saját játékstílussal, szitár-típussal (amelyek méretben, formában, húrok számában stb. különböznek) és hangolási rendszerrel rendelkezik.
A szitár a világ minden táján ismert hangszerré vált, a dél-ázsiai lantfélék között talán a legismertebb darab. A 21. század elején Shankar lánya, Anoushka Shankar vált kiemelkedő szitárművésszé, aki ma is világszerte fellép.
Készítése és felépítése
A népszerű észak-indiai, pakisztáni és bangladesi zenében meghatározó szerepet játszó szitár egy pengetős hangszer, a lantfélék családjába tartozik. Jellemzően 1,2 méter hosszú, mély, körte alakú rezonátortesttel, hosszú, széles, üreges nyakkal, oldalsó és elülső hangolókulcsokkal, valamint 20 boltíves, mozgatható érintővel rendelkezik. Fémhúrjai között általában öt dallamhúr, egy-két ritmust kiemelő bourdonhúr, illetve akár 13, a nyakon az érintők alatt futó kísérőhúr (szimpatikus, más néven taraf húr) található, amelyeket az adott rága hangjaira hangolnak. A szimpatikus húrok a főhúrok megszólaltatásakor önállóan is rezegnek, harmonikus hangzást keltve. A nagyobb húrláb – a badaa goraa – a fő- és a bourdonhúrokhoz csatlakozik, míg a kisebbik, a chota goraa, a szimpatikus húrokat hordozza.
A domború fém érintőket a nyakhoz kötik, így szükség szerint mozgathatók. A hangszer gyakran a nyak hangolókulcsok alatti végénél is tartalmaz egy rezonáló tökformát, amely a szitár súlyát egyenlíti ki, és megtámasztja, amikor nem játszanak rajta. Zenélés közben a zenészek a hangszert 45 fokos szögben ölükben tartva ülnek, a húrokat a jobb mutatóujjukon viselt drótpengetővel szólaltatják meg, a bal kezük ujjaival pedig finoman lenyomják, vagy az érintők között meghúzzák a húrokat a dallam formálásához.
A szitárt gyakran érlelt indiai cédrus- vagy teakfa felhasználásával készítik. Rezonátora tökből készülhet – sütőtök, lopótök vagy azok fa-replikája egyaránt szóba jöhet. A húrláb stílusa és anyaga a zenész vagy a hangszerkészítő preferenciáitól függ, ahogyan ez a hanglap (tabli) esetében is igaz. A hangminőség javítása érdekében a húrláb módosítása, a jawari finom reszeléssel valósul meg, amíg megfelelő ívet nem kap.
Játéktechnika
A szitáron általában ülve játszanak, a hangszert a zenész lábfeje és térde között tartja. Mivel a hangszer jellemzően meglehetősen nagy méretű, ez lehetővé teszi, hogy a játékos kezei szabadon mozogjanak anélkül, hogy a szitár súlyát kellene tartaniuk. A zenész a fogólap tetején hüvelykujjával stabilizálva a hangszert egy fém pengetővel – mizrabbbal – szólaltatja meg a húrokat.
Sok más hangszerhez hasonlóan a szitár esetében is találkozunk alternatív, iskolánként vagy akár zenészenként is eltérő játéktechnikákkal.
A meend, vagy mir, egy olyan technika, amelynek segítségével a játékos egyik hangról a másikra csúszhat. Más néven húrhajlításként is ismert, és úgy valósul meg, hogy a húrt az ívelt érintőhöz nyomják vagy attól elhúzzák. Ez egy félhangnyi változást eredményezhet az adott hang magasságában.
Egyéb szitártechnikák:
- Kan, krintan, murki, zamzama: specifikus díszítő technikák a szitárjátékban.
- Mizrab bol: a mizrabbal (pengetővel) előadott ritmikai minták, szó szerint "pengető-szavak".
- Misrabani: egy adott stílusú és ritmikájú játéktechnika, amely komplex pengetési mintákat használ.
Különböző típusai
A szitárnak két fő típusa van, amelyeket a fentebb említett 20. századi híres szitárművészekről neveztek el. E két fő típus mellett számtalan más változat és variációjú hangszer létezik, továbbá készülnek basszus- és elektromos szitárok is.
Az első a Ravi Shankar nevéhez köthető instrumentális stílusú szitár. Jellemzője, hogy a hangszer nyakának tetejénél, a hátlaphoz erősítve egy kisebb tökből készült másodlagos rezonátort visel. Ez a típus általában gazdagon, faragásokkal és berakásokkal díszített, valamint extra basszushúrokkal rendelkezik a mélyebb hangzás érdekében.
A második a Vilayat Khan stílusú, más néven gayaki szitár. Ez a szitár kisebb méretű, kevésbé díszes, és csak egyetlen rezonátortökkel bír. Kevesebb szimpatikus húrral és basszushúrok nélkül készül. Ezt a típust egy kiegészítő, chickaree nevű húrral szerelik, amely a ritmikus kíséretet szolgáltatja. A Vilayat Khan szitárt az etawai gharana iskola részesíti előnyben.
A basszus szitár, más néven surbahar nagyobb a hagyományos szitárnál, és vastagabb húrokkal rendelkezik a mélyebb hangzás elérése érdekében. A szélesebb nyak és fogólap lehetővé teszi, hogy a vastagabb húrok a többi interferenciája nélkül szólaljanak meg.
Az elektromos szitár műszakilag nem valódi szitár, valójában egy olyan elektromos gitárról van szó, amely egy speciális húrlábbal és szimpatikus húrokkal rendelkezik, így képes utánozni a szitár hangzását.
Híres játékosok
Ravi Shankar: Az egyik leghíresebb szitárművész, Ravi Shankar az indiai klasszikus zene globális nagykövete volt. Virtuóz játéka és innovatív megközelítése nemzetközi szintre emelte a szitár zenéjét, sokat működött együtt nyugati művészekkel, és világszerte új közönséggel ismertette meg a hangszert. Shankar lenyűgöző előadásai és kompozíciói az indiai rágák mély ismeretét, valamint a zene révén áthidalható kulturális különbségek megértését tükrözték.
Vilayat Khan: A legendás szitárművész, Vilayat Khan egyedi stílusáról és technikai virtuozitásáról volt ismert. Kifinomult, érzelemteli játéka magával ragadta a közönséget és szitárművészek generációira volt hatással. Hozzájárulása a szitárzene fejlődéséhez, és mesteri tudása ikonikus alakká tette őt az indiai klasszikus zene világában.
Nikhil Banerjee: Az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő szitárművész, Nikhil Banerjee a rágák mély ismeretéről és lélekkel teli előadásmódjáról volt híres.
Shahid Parvez Khan: Jelentős kortárs szitárművész, aki dinamikus és energikus előadásairól ismert.
Anoushka Shankar: Ravi Shankar lánya saját utat tört magának, mint szitár virtuóz. Örökölte apja tehetségét, és innovatív kompozícióival, valamint más művészekkel való együttműködéseivel vált ismertté. Anoushka Shankar sokoldalúsága, technikai tudása és nyitottsága az új zenei megoldásokra megszilárdította helyét generációja kiemelkedő szitárművészei között.