Története: A hangszer születése
A tabla Észak-India gazdag örökségének része, egy hagyományos ütőhangszer. Kiemelkedő szerepet játszik az észak-indiai klasszikus zenében, szólóhangszerként és más zenei műfajok kíséretében egyaránt megállja a helyét. Származása homályos, egyesek szerint a 18. század első felében Amir Khusru dobos találta fel. A legenda szerint Ganesha isten játszott a pakha vaj nevű ősi hangszeren, mikor véletlenül elejtette, így született meg a tabla. A pakha vaj továbbfejlesztett változatának is tekinthető, a játéktechnikája is hasonló ehhez az ősibb hangszerhez. A tabla nem csak ütőhangszer, hanem dallamhangszer is. Az összehangolt tablákból álló tabla tarang nevű hangszeren dallamokat is lehet játszani. A pakha vaj hangja erőteljesebb és mélyebb, míg a tabla könnyedebb megszólalású.
India klasszikus zenei hagyománya hosszú és összetett múltra tekint vissza, gyökerei egészen a védikus időkig nyúlnak. Bár a klasszikus tablazene némileg hasonló gyökerekkel rendelkezik, maga a hagyomány viszonylag újkeletű, valószínűleg a 18. században született. Ennek köszönhetően a tabla eredete és fejlődése nem teljesen világos számunkra. Amit tudunk, hogy egy bizonyos ponton a tabla, vagy a tabla egy korábbi változata lett a khyal néven ismert énekstílus fő kísérőhangszere. A khyal a Mogul-korszak legfontosabb zenei műfajaként emelkedett ki, a perzsa zenei hatások keveredtek a helyi indiai hagyományokkal.
Szöveges források utalnak arra, hogy a tablához hasonló anyagokból és módszerekkel épített hangszerek már korábban is léteztek. A legrégebbi ilyen bizonyítékok szanszkrit szövegekben találhatók. A Natyashastra hindu szöveg tartalmazza a tabla-szerű hangszerek elkészítésének legkorábbi leírását, ezen kívül a játéktechnikát is tárgyalja.
Felhasználás: Zenei stílusok és kultúrák
Napjainkban a tabla számos különböző zenei műfajban megtalálható. Az egyik különlegessége, hogy képes bármely más ütőhangszer hangját utánozni. Az indiai zenében gyakoriak az úgynevezett "jugalbandi"-k, amikor különböző hangszerek, így a tabla is egyfajta játékos párbajt vív egymással.
A táncok kíséretében is kiemelt szerepet játszik. Számos hagyományos indiai táncformához szervesen kapcsolódik, mint például a bharatnatjam, a kathak, az odissi, és sok dél-indiai tánc. Különösen Észak-Indiában a kathak táncok kedvelt kísérő hangszere, ahol gyakran a táncosok által énekelt ritmusképleteket játsszák párhuzamosan a tablás művészek.
Az énekes művészetben is megmutatkozik a tabla fontossága, hiszen segít a megfelelő ritmus megtartásában. Minden tempóban, különböző hangulatoknak megfelelően képes megszólalni. Nem csupán a hagyományos zenei formákban kap szerepet, hanem a könnyűzenében is, sőt számos regionális stílusban is alapvető ütőhangszerként használják. A tipikus népzenében, ahol más regionális ütőhangszereket, például ghunghroo-t, dholakot, kartalt, khanjarit, vagy dhult használnak, szintén jelen van a tabla.
Készítése és felépítése
A tabla tulajdonképpen két, a földön ülve játszott dob együttese. A nagyobbik dob a baján, melyet eredetileg agyagból készítettek, ma azonban fémből (réz, acél, vagy vörösréz) formálják. A bajánt a szett basszusdobjaként tartják számon, egy ügyes dobos különleges technikák alkalmazásával rendkívüli kifejezőerőt érhet el vele. A jobb oldali, kisebb dobot dahinának hívják, keményfából készítik, és a bajánhoz hasonlóan üreges testű.
Mindkét dob tetejére két réteg kecskebőrt feszítenek. A felső bőrréteget körben a peremnél elvágják, míg az alsó az egész dobot lefedi. A tabla felépítésének legegyedibb sajátossága, hogy a dobbőrre egy különleges, vasat és rizst tartalmazó pasztát kennek kör alakban. Ez a fekete massza a syahi, mely megszáradva olyan, világszerte egyedülálló hangképzést tesz lehetővé, ami más dobbal nem elérhető. A dobfejeket kecskebőr szíjakkal rögzítik igen nagy feszességgel, a hangolást pedig az oldalán elhelyezett fadarabok teszik lehetővé. A dahina az előadott kompozíció alaphangjára van hangolva, míg a baján nem egy konkrét hangra, sokkal inkább úgy, hogy könnyedén utánozhassa a komplex dobnyelvet. Mindkét dobot ujjakkal, és néha tenyérrel szólaltatják meg. A tabla tanulása éveket igényel, elhivatott tanár vezetésével, és rendszeres, akár több órás napi gyakorlással.
Játéktechnika
A tabla bőrből készül, így kézzel és ujjakkal szólaltatható meg. A bőr nem túl kemény, de nem is puha. A tabla repertoárja és játéktechnikája számos elemet kölcsönöz a pakhawaj és a mridangam dobok világából, amelyeken a dobot oldalra fektetve, tenyérrel játszanak. E dobok fizikai felépítése is hasonlóságot mutat: a pakhawaj kisebb dobfeje inspirálta a dahinát, a naqqara üst dob adta az alapot a bajánhoz. A tablán azonban azt függőlegesen tartva játszanak, az ujjbegyes és tenyeres technikák pedig sokkal komplexebb mozdulatokat tesznek lehetővé. A tabla gazdag "nyelvezete" néhány alapvető ütésmódból és azok variációiból épül fel.
Híres játékosok
A tabla virtuóz, Zakir Hussain a legendás Ustad Allah Rakha legidősebb fia aki egyben a mestere is volt. Hussain már három éves korában a pakhawaj dobon tanult, mielőtt a pandzsábi gharana hagyományát követve a tablát kezdte tanulmányozni. Pályafutását mindössze 12 évesen kezdte. Szólókarrierje és egyéb nagyszerű zenészekkel való közös munkái eredményeképpen Hussain a tabla úttörőjévé vált.
Trilok Gurtu világszínvonalú ütőhangszeres, aki bejárta a világot. Gyermekkorától kezdve zenél, stílusában az indiai zene, a jazz fusion és a világzene elemei keverednek.
Rimpa Siva a világ kevés női tabla művészei közé tartozik. Édesapja tanította játszani a farukhabadi gharana stílusában. Hamar kialakult benne a szenvedély a hangszer iránt, amely felé rendkívüli elhivatottsággal fordul.
Anindo Chatterjee szintén a farukhabadi gharana képviselője, kiváló precizitásáról, ritmusérzékéről, és előadásmódjáról ismert. Az elismert Pandit Jnan Prakash Ghosh volt a tanítómestere, jelenleg pedig a gharana vezetője, melyet eredetileg Haji Vilayat Khan Saheb alapított.