Története
A buzuki a lantfélék családjába tartozó sokoldalú hangszer, amely jellegzetes, hosszú nyakkal, kis, ovális formájú testtel rendelkezik. Görög és török gyökerei vannak, elnevezése a török "bozuk" szóból ered. Leszármazottja a pandurának, melynek köszönhetően sok más pengetős hangszer őse is. A buzuki és a baglamasz (kisebb fajta buzuki, egy oktávval magasabb) a pandura közvetlen leszármazottjainak tekinthetők. Erre bizonyíték a Mantineiai dombormű, egy ismert görög műalkotás (jelenleg az Athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban tekinthető meg), amely az i.e. 330-320 közti időszakból származik, és egy múzsát ábrázol, amint a pandura egyik változatán játszik. A bizánci kortól kezdve a hangszert előbb pandurának, majd tamburának nevezték. A Görög Nemzeti Történeti Múzeum egyik kiállított darabja az 1821-es görög forradalom egyik hősének tamburája.
Az ír buzuki elterjedése Andy Irvine nevéhez fűződik, és a görög buzukiból fejlődött ki.
Felhasználás: Zenei stílusok és kultúrák
A buzuki hangszer a török "bozuk" leszármazottja, szoros rokonságban áll a török "saz"-zal és az ázsiai "tanbur"-ral. Hagyományosan társasági összejöveteleken, táncok és az általános szórakozás kísérőjeként használták. A 20. század elején a rembétiko görög zenei stílus kiemelt hangszerévé vált. A szélesebb körű elismertség megszerzése óta a buzuki Görögország egyik legnépszerűbb popzenei hangszere. Ezen kívül a világ számos más zenei műfajában is megtalálható, beleértve a jazzt, a bluegrass-t, a rockot és a népzenét is.
A buzuki sokoldalúsága és jellegzetes hangzása révén vált kedveltté a különböző zenei stílusok művelői körében. A hangszer képes finom dallamokat és energikus ritmusokat egyaránt megszólaltatni, így tökéletesen illeszkedik tánczenéhez és líraibb műfajokhoz is. A buzuki története és használata szorosan összefonódik a görög kultúrával, de a hangszer a világ más tájain is egyre népszerűbbé válik.
Görögországban a buzuki a mai napig népszerű hangszer, különösen a fent említett rembétiko zenei stílusban. Ez a városi improvizatív zene "görög blues" néven is vált ismertté a szövegekben megjelenő, az 1922-es görög-török háború migráns menekültjei által megtapasztalt veszteség, szegénység és elszigeteltség fájdalma miatt. A buzuki központi eleme a laïkó műfajnak is, amely egy népszerű, folkos dallamokkal tarkított zenei irányzat az 1960-as évekből, amely a rembétikoból fejlődött ki. A buzuki tehát mind a mai napig hangsúlyos elem a görög kulturális hagyományban.
Készítése és felépítése
A buzuki sok tekintetben hasonlít a lanthoz és a mandolához. A három hangszer közti legfontosabb különbség a buzuki lényegesen hosszabb húrhosszában rejlik (a görög buzuki esetében kb. 66 cm, az írnél körülbelül 58 cm, szemben a mandola 46 cm-es húrhosszával), illetve abban, hogy a buzukinak vékonyabb húrjai vannak.
A buzuki hangzásának jellegét, hangterjedelmét és hangszínét nagymértékben meghatározza a test mérete és típusa, a nyak hossza és ezáltal a húrok hosszúsága. Bár a nyak hossza változhat egyes hangszerek esetében, a legtöbb buzukinak 27 bundja van, úgy elosztva, hogy a hangrendszer félhangokra legyen osztva (12 hangú temperált hangolás). A modern hangszereknél a fém bundokat rögzítve találjuk a fogólapon (ellentétben a korai hangszerekkel és a rokon baglamasszal, ahol a bundok bélből vagy húrdarabokból készültek, és mozgathatóak voltak).
A hangszer anyaga is jelentősen befolyásolja a hangzást. A hangszer testének elkészítéséhez legjobb a szeder, a barack, a cseresznye, az akác és a szil, míg a dió, a platán és a gesztenye valamivel gyengébb minőségűnek számít. A fának szilárdnak kell lennie, és lassú növekedésű fából kell származnia. A fedőlapot, ha lehetséges, cédrusból vagy fenyőből (lehetőleg lucfenyőből) kell készíteni, egyetlen darabból kifaragva. A fedőlap kiemelkedő szerepet játszik a hangzásban, mivel rezonál, felerősíti és meghosszabbítja a húrok rezgését. A hangminőséget befolyásoló másik tényező a lakkozás és annak módja. A legjobb megoldás a sellakból (természetes gyanta) készült lakk, melyet a hagyományos módon kézzel, több rétegben hordanak fel, mind akusztikai, mind esztétikai okokból. A nyaknak nagyon száraz keményfából kell készülnie, hogy ne vetemedjen meg, ezáltal a húrok távolsága a fogólaptól (a húrláb magassága) ugyanannyi maradjon. Sok modern hangszerben található egy fém rúd (feszítőpálca), amelyet a nyak belsejébe, a fogólap alá helyeznek. Ez stabilitást ad a nyaknak, növeli a merevségét, és segítséget nyújt, ha a fa mégis vetemedni kezdene.
Játéktechnika
A buzukinak jellemzően 3 vagy 4 páros húrja van. Az utóbbi években a hangszer rendkívül népszerűvé vált az ír népzenében is, de világszerte számos változata létezik, egyedi hangzással és karakterrel.
A zenész a jobb kezében tartott pengetővel pengeti a hanglyuk felett elhelyezkedő húrokat, miközben a bal keze ujjaival a fogólapon nyomja le azokat. A pengetés és a lefogás összhangja hozza létre a hangszer jellegzetes hangzását. Jellemző a pergető játéktechnika.
Híres játékosok
Minden idők egyik legismertebb buzuki játékosa Vassilis Tsitsanis. Az 1915-ben Görögországban született Tsitsanis termékeny zeneszerző és előadó volt, aki hozzájárult a modern görög zene mai hangzásának kialakításához. Pályafutása során több száz dalt írt, amelyek közül sokat ma már a műfaj klasszikusainak tartanak.
Egy másik nagy hatású buzuki játékos Manolis Chiotis. Az 1920-ban a görögországi Szalonikiben született Chiotis tehetséges zenész és zeneszerző volt, aki kulcsszerepet játszott a buzuki szólóhangszerként való fejlődésében. Virtuóz játékstílusáról és a hagyományos görög zene más műfajokkal, például a jazz-zel és a blues-zal való ötvözéséről volt híres.
Harmadikként Markos Vamvakarist érdemes említeni, aki teljesen átalakította a modern görög zene hangzását. Vamvakaris a rembétiko zenei stílus úttörője volt, amely a 20. század elején volt népszerű Görögországban. Érzelmes énekstílusáról és történetmesélő képességéről ismerték.
A kortárs buzuki játékosok közül számos tehetséges zenész viszi tovább a hangszer hagyományát. Az egyik ilyen Manolis Karantinis, képzett buzuki játékos és zeneszerző, aki számos albumot adott ki és fellépett szerte a világon. Technikai tudásáról és a hagyományos görög zene más műfajokkal, például rockkal és popzenével való ötvözéséről ismert.