Történelme: A hangszer születése
A 19. század vége óta a cajón az egyik legelterjedtebb afro-perui hangszer. Gyökerei feltehetően az amerikai kontinensre érkező nyugat- és közép-afrikai rabszolgákhoz vezethetők vissza. Napjainkban nemcsak Dél-Amerikában, hanem Spanyolországban is népszerű hangszernek számít. A cajón a perui partvidéken, a rabszolgaság idején jelent meg, és 1850 környékén érte el népszerűségének csúcsát. A század vége felé a zenészek már kísérleteztek is az építésével. A rabszolgaság eltörlése után a cajón szélesebb közönséghez, többek között a kreolokhoz is eljutott.
Két egymást kiegészítő elmélet is létezik az eredetét illetően. Az egyik szerint a dobok közvetlen leszármazottai lehetnek a nyugat- és közép-afrikai, főleg angolai és antillai doboz alakú hangszereknek. Ezeket készítették a rabszolgák a rendelkezésükre álló spanyol szállítóládákból. Kubai kikötővárosokban, mint pl. Matanzas, a sózott tőkehal-szállító ládák és kisebb komódok fiókjai hasonló hangszerekké váltak. Susana Baca perui zenész és etnomuzikológus édesanyja történetét idézi, aki szerint a cajón eredetileg "a gyümölcsszállító és kikötői munkások ládája" volt, amin szabad perceikben zenéltek.
A másik elmélet szerint a rabszolgák azért alkották meg ládákból a hangszert, hogy kijátsszák a spanyol tilalmat; lényegében álcázták hangszereiket.
Míg a 20. század elején játszott festejo zenében még nem feltétlenül hallható a cajón, főleg a Perú Negro nevű 1969-es zenekar hatására idővel jelentősebbé vált a gitárnál, és "az afro-perui identitás új szimbóluma" lett.
Népszerűség és elterjedés
Paco de Lucia, a spanyol flamenco gitáros volt az, aki az 1970-es évek végén megismertette Európát ezzel a mára már továbbfejlesztett hangszerrel. A cajón az 1990-es évektől kezdve – részben az "MTV Unplugged" koncertek hatására – egyre nagyobb népszerűségre tett szert.
Az ezredfordulótól kezdve a cajón széles körben elterjedt a perui parti zenei stílusokban, mint például a tondero, a zamacueca és a perui keringő, de megjelent a modern spanyol flamencoban, és bizonyos kubai rumba stílusokban is. Manapság gyakran használják akusztikus gitár vagy zongora kíséretéhez. A cajón egyre népszerűbb a blues, pop, rock, funk, világzenei és jazz műfajokban. Minimalista felállású zenekarok gyakran használják teljes dobfelszerelés helyett. Néha az ír népzenében is felbukkan, ahol önálló hangszerként helyettesíti a bodhránt.
Készítése és felépítése
A cajón egy doboz alakú ütőhangszer, melynek öt oldala 13-19 mm vastagságú fából készül. A hatodik oldal, az ütőfelület egy vékonyabb rétegelt lemez, a "tapa". A hátsó részen hangnyílás található. A modern cajónok gumitalpakkal és a hangszín állítására szolgáló csavarokkal is rendelkezhetnek.
Játék közben a zenész az elülső vagy hátsó felületét üti meg kezével, ujjaival vagy néha más eszközökkel, például kefével vagy verővel. A „cajón” kifejezést más latin-amerikai doboz-dobokra is alkalmazzák, ilyen például a kubai cajón de rumba és a mexikói cajón de tapeo.
Játéktechnika
A hangszeren ülve játszanak, sokszor enyhén megdöntött pozícióban, az ütőfelületet pedig a térdek között ütik. A dobos különböző hangzások elérése érdekében az oldalakat is ütheti a tenyere felső részével és ujjaival. Az erőteljesebb ütéseket használó zenészek néha védőkesztyűt húznak, nehogy feltörje a kezüket a játék. A cajónra lábdob pedált erősítve lábdobként is funkcionálhat. Létezik kisebb és könnyebben hordozható változata is.
A cajónt nemcsak kézzel játsszák; előfordul, hogy a dobfelszerelésekhez használt műanyaggal vagy fémmel bevont seprűket is bevetik. Így olyan összetett jazz és funky ritmusokat is megszólaltathat a zenész, ami dinamikailag már a hagyományos dobfelszereléshez közelíthet.
Különböző típusai
A hagyományos afro-perui cajón mellett a hangszernek más latin-amerikai országokban is elterjedt változatai léteznek. Ilyen például:
- Cajón de tapeo (vagy tapeador): Mexikóban népszerű, és bár hasonlít a hagyományos perui cajónhoz, másképp játsszák. A zenész nem a hangszeren ül, hanem előtte egy kis padon, az ütőfelületet pedig egy fából készült tömbbel üti a kézi ütések mellett. A tapeadort gyakran kísérő hangszerként használják mexikói zenében.
- Cajón de rumba: A rumba népszerű kísérőhangszere Kubában. A 19. században halászládákból készült hangszereket az afro-kubai dokkmunkások használták, és több méretben is használva a tumbadora (konga) játékstílusát alkalmazták. Valójában úgy tartják, hogy ezek a cajónok a modern konga dobok elődei. Bár nagyrészt kiszorította a konga, a cajón de rumba a mai napig használatos a hagyományos rumba zenében.
A modern cajónok különböző módosításokkal készülhetnek, többek között elektronikus erősítéssel, állítható rezonáns húr vagy csengő hozzáadásával, tölcséres hangnyílással vagy pedállal. Mivel a cajón felépítése viszonylag egyszerű, a zenész igényei szerint könnyen változtatható, így az egyedi módosítások is népszerűek. Emellett a cajón azon kevés hangszerek közé tartozik, amelyet viszonylag könnyű kézzel is elkészíteni. A hagyományos változat hordozhatósága mellett léteznek összecsukható "utazó" cajónok is, amelyek lapra szerelhetően szállíthatók.
Híres játékosok
Rafael Padilla kubai ütőhangszeres, aki cajón játékáról híres. Számos zenekarban és olyan zenészekkel játszott együtt, mint Ruben Blades, Eddie Palmieri és Tito Puente. Padilla különlegessége abban áll, hogy kiválóan ötvözi a hagyományos kubai ritmusokat a modern zenei stílusokkal. Más ütőhangszerekben is jártas.
Mario Cortes az egyik legismertebb cajón játékos, akit az LP Cajon-nal kapcsolatban ismerhetünk. Az LP Cajon nevét a Latin Percussion-ről kapta, hiszen Mario Cortes elismert flamenco gitáros és hangszerkészítő. Mario az LP Cajon-t saját, szabadalmaztatott módszerével készíti Spanyolországban.