Daf

A daf a Közel-Kelet jellegzetes, ősi keretes dobja, amelyet populáris és komolyzenei hagyományokban egyaránt használnak. Iránban kifejezetten elterjedt, de jelen van többek között Afganisztánban, Azerbajdzsánban, Tádzsikisztánban, Üzbegisztánban, India és Oroszország egyes területein, illetve a Balkánon. Pakisztán nemzeti hangszerének tekintik, és Azerbajdzsán 1 qəpik érméjén, illetve 1 manat-os bankjegyén is megjelenik. Kerete hagyományosan fából készül, fémkarikákkal szerelik fel, és vékony, állatbőr membránnal rendelkezik. A játékos kezeivel a membránra, illetve a dob peremére üt.

A hangszer születése

A Közel-Keleten elterjedt keretes dob az egyik legrégebbi hangszerünk, története több, mint 3000 éves. A legrégebbi írásos emléke a Dávid zsoltárokban található (i.e. 970-1010), ahol a hangszerrel történő istendicséretet írják le. Ezen kívül sok olyan ábrázolás ismert a történelemből, amelyeken nők játszanak keretes dobon. A hangszer érdekessége, hogy hosszú időn át, eredetileg nomádok használták különféle hangjelzésekre, például vadászat során.

A keretes dob történelméről Doubleday régészeti feljegyzései szerint már az i.e. 3000 körüli Mezopotámiából származnak leletek, amelyeken férfiak és nők egyaránt használják. Babilóniai szobrocskák (i.e. 2000) szintén zenészeket formáznak kisebb keretes dobbal, míg egy tál töredékének díszítése egy különösen nagy keretes dobot ábrázol. A régész szerint e hangszerek vallási ceremóniák és felvonulások kellékei is voltak.

Alapvetően a Közel-Keleti keretes dob hordozható, kézzel játszható hangszer, amely számos zenei környezetben felhasználható. A dob teste változó méretű, legtöbbször kör alakú, amelyet néha csörgőkkel, gyűrűkkel díszítenek. A dob bőrből készül, ezt gyakran festéssel díszítik. Leggyakoribb elnevezései között szerepel a duff, a daff/def, illetve a tar. Az iráni keretes dob (daf) Kurdisztánból származik, és mind férfiak, mind nők használták. Függően attól, hogy a játékos melyik kezét használja dominánsabban, a dafot a test bal vagy jobb oldalán tartja, de semmiképp nem az arca előtt. Fontos a megfelelő testtartás, és a ritmusképletek ismerete.

A keretes dobok története messze az ókorba nyúlik vissza. A perzsa daf az egyik legősibb hangszer Iránban és a szomszédos országokban. Egyszerű szerkezete ellenére erőteljes és drámai hangzást képes létrehozni, így spirituális szertartásokon és szórakoztató összejöveteleken egyaránt használták. A daf Ázsia és Afrika ősi történelmének egyik legkorábbi keretes dobjaként ismert. A szúfi kultúrában spirituális énekek kíséretéhez használták, az iráni zenészek pedig sikeresen beépítették a perzsa zenébe.

Felhasználás

Rendkívüli teljesítmény, hogy a daf, miközben számos hangszer feledésbe merül, a mai napig megőrzi helyét és több kultúrában is fennmarad. Noha a daf nem élvezi azt a világszintű népszerűséget, mint régen, még így is jelentős, hogy egy hangszer különböző kultúrákban, évezredeken át képes volt dacolni az idővel.

Mai helyzetét tekintve a daf még mindig népszerű számos klasszikus zenekarban, ahol a repertoár a keleti ízlésvilág felé hajlik, például Törökországban vagy Örményországban. Nem csak a keleti klasszikus zenében, de a nép- illetve akár a popzenében is felbukkan ez a hangszer különlegessége, egyedi keleti hangzása miatt.

A daf évszázadok óta fontos szerepet tölt be a perzsa és az iráni kultúrában. Jelentősége már az iszlám megjelenése előtti időkből ered, és már ebben a korai időszakban igen fontos szerepet játszott a vallási és művészeti zenében. Azóta ez a hangszer spirituális jelentőséggel bír számos iráni és kurd rituálé és ceremónia során. A daf a 15. századtól Spanyolországon keresztül kezdett elterjedni a nyugati világban, és befolyásolta Európa zenei fejlődését is.

Készítése és felépítése

A daf használata különösen elterjedt Örményországban, Iránban, Törökországban, Azerbajdzsánban, de Görögországban is találkozhatunk vele. A dob bőrből készül, hagyományosan kecske, ló vagy tehén bőrét használják, de a modern időkben szintetikus anyagok is használatosak.

Az erős fa keret átmérője 48-55 centiméter közötti. A dob bőrét erősen ragasztják a keretre, a feszesség megőrzése érdekében pedig fém csapokkal rögzítik hátulról. A dafon közvetlenül nincsenek csörgők, a fadob belső részén fülek találhatók, amelyeken a fém karikák lógnak. Ezek a karikák funkcionálnak csörgőként, amikor a hangszert játék közben megmozdítják.

Játéktechnika

 A jobbkezes játékosok általában a bal kezükben tartják a dafot. Négy fő játéktechnika létezik: a jobb kézzel kivitelezett „dum” és „tak”, valamint a bal kézzel játszott „ka”. A daf sokféle stílusban és technikával szólaltatható meg. Híres tiszta hangzásáról és mély tónusáról. Számos változatához csörgők, lemezek is társulnak, akárcsak a tamburin esetében. Gyakran a dob bőrét fém hangolócsavarokkal rögzítik, így a hangmagasság és a tónus változtatható.

Három alapvető ütés létezik:

• Mély "dum".
• Magas "tak".
• Magas, de lágyabb, kissé tompított "ka".

A "dum" és a "tak" a jobb kézzel, a "ka" a ballal játszható.

A daf játéka az egész kar, a csuklók, a kezek és az ujjak együttes munkáját igényli. A kezek és a csuklók segítenek a hangszer stabil tartásában, míg az ujjak hozzák létre a hangzást. A karok emelése, süllyesztése és a dob rázása egyidejű mozdulatokat tesz lehetővé. Ezzel a technikával igen széleskörű hangszín- és ritmusvariációk hozhatók létre.

Különböző típusai

A különböző felhasználási módokhoz különféle daf modellek készülnek:

• Szóló daf: Kifejezetten szóló előadásokra tervezték, a csörgők magas, tiszta hangzással rendelkeznek. Magasabb és terjedelmesebb a hangszíne. A szólista könnyed, laza ujjmozdulatokkal játszik a felületen.
• Stúdió daf: Ez a modell azért született, hogy megakadályozza a dob feszességének változását, amit a páratartalom természetes ingadozásai okozhatnak az állatbőr miatt. Ezzel a típussal végig lehet játszani előadásokat anélkül, hogy újra kellene hangolni a dafot.
• Zenekari daf: A daf önmagában erős hangú hangszer, ami zenekari környezetben könnyen elnyomhatja a többi hangszert. Ennek elkerülése érdekében jött létre a zenekari daf, amelynek lágyabb, visszafogottabb hangja kellemesen keveredik a többi hangszerével.
• Basszus daf: Ez a változat nagyobb mérettel és vastagabb bőrrel rendelkezik, aminek köszönhetően teltebb, mélyebb, basszusnak megfelelő hangot ad.
• Magas daf: Speciális modell magas hangok létrehozására.

Híres játékosok

A szanandaji (Kurdisztán, Irán) születésű Ostad Haj Khalifeh Karim Safvati (1920) kiemelkedő daf játékos és mesteri szúfi énekes volt. A daf játékot és a szúfi éneket édesapjától, Darvish Abdolmohammadtól tanulta. Sejk Abdolkarim Kasnazani (Kirkuk) halifává (spirituális vezetővé) nevezte ki. Fiai, Mashallah és Jamal szintén tehetséges daf játékosok.

A szintén szanandaji (Kurdisztán, Irán) születésű Ostad Mirza Agha Ghosi (1928) ismert játékos volt. Tinédzserként sajátította el a mesterségét édesapjától, Haji Ghowsitól, később pedig Darvish Karim tanítványa lett. Irán egyik legidősebb daf játékosaként tartják számon. Fellépéseivel bejárta Irán mellett Franciaországot, Kolumbiát, Törökországot, Panamát, Perut és Ecuadort is. Fiai, Abd-al-Rahman és Ali-Reza rendszeresen kísérik édesapjukat fellépésein.