A fujara egy nagyméretű fúvós hangszer, Közép-Szlovákia felhangos furulyája, amelyet tradícionálisan pásztorok használtak.
A hangszer születése
A fujara egy több mint 1,7 méter hosszú, kézzel faragott, fából készült furulya. Leginkább szólóhangszer, basszus felhang-furulyaként jellemezhetjük. Mivel csak három fogónyílással rendelkezik, a hangmagasságot főként a befújt levegő erőssége határozza meg. A fujara könnyedén játszható pusztán átfújással (ez azt jelenti, hogy az összes hanglyuk zárt). Ez lehetőséget kínál egyszerű dallamok lejátszására csupán az átfújás technikájával. Ezen felül, mindössze három lyuk használatával, egyszerű ujjtechnikával kombinálva a fujara több mint 21 hangot képes kiadni három oktávnyi hangterjedelemben. A hangok félhangos módosítása és leheletfinom változtatása még szélesebb zenei kifejezési lehetőséget kínál.
A fujarán álló helyzetben, a test mellett tartva játszanak. Természetes felhangrendszerrel szólaltatják meg, azaz a hangmagasságot nagyrészt a befújt levegő intenzitásával szabályozzák. A természetes felhangok miatt a hangolás mindig valamelyest kompromisszumos, de kiemelt figyelmet fordítanak a hangok kiegyenlítésére, így akár a nyugati hangolású hangszerekkel is együtt használható. A fujara különleges, felejthetetlen hangzása gazdag textúrájának és a lélek mélyéig hatoló rezonanciájának köszönhető. Közép-Szlovákiából származik, és gyökerei feltételezhetően a 12-13. századi Európában a tamburások által játszott háromlyukú furulyákig nyúlnak vissza. A fujarát a pásztorok használták hosszú, otthonuktól távoli útjaikon, nyájaik őrzése közben. A legenda szerint nyugtató hatással bírt a nyájra, de a pásztorok közötti kommunikáció eszközeként is szolgált. A fujara jellemzően három fő anyagból készül: fából, fémből és bőrből. Teste egyetlen fadarab, általában bodza, juhar vagy szilva. A fúvóka és a hangolócső fémből készül, a furulya végét pedig bőr szelep díszíti.
A fujara megszólaltatása sajátos technikát igényel: a zenész az ujjait használva nyitja és zárja a furulya lyukait, miközben fújja a hangszert. Ez az ausztrál didgeridoo-ra emlékeztető, különleges hangzást eredményez. A fujara hangterjedelme meglehetősen széles, képes mély, telt hangokat és magas, átható dallamokat is előállítani, ami sokoldalú hangszerré teszi.
A fujara játékstílusai is változatosak: létezik "száraz" stílus, amely tiszta és éles hangzást hoz létre, valamint "nedves", levegősebb technika, amely lágyabb és dallamosabb hatást kelt. A fujarát igazán egyedivé a különleges, gyakran fennköltnek és varázslatosnak jellemzett hangzása teszi. Kísérteties tónusa nosztalgikus érzéseket idéz, emellett nyugtató, meditatív hatást tulajdonítanak neki.
A fujara jellegzetes hangja a mai napig fellelhető a hagyományos szlovák falvakban és kulturális előadásokon. Más országokban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend; rajongói és zenészei saját munkájukba is szívesen beépítik ezt az egyedi hangszert. Az idők során a fujara is fejlődött, modern változatai újabb hangokat és billentyűket kaptak, hogy tovább bővítsék a hangszer képességeit. A hagyományőrzők azonban továbbra is méltányolják az eredeti fujara egyszerűségét és a felhasznált természetes anyagok szépségét.
Népszerűség és elterjedés
A 19. és 20. század folyamán a fujara a pásztorok világán túl is ismertté és elismertté vált. Fesztiváloknak köszönhetően a Podpolanie régió zenészei által játszott hangszer népszerűségre tett szert egész Szlovákiában. A fujarát az év különböző időszakaiban szólaltatják meg, ám legfőképpen tavasztól őszig találkozhatunk vele fesztiválokon, ahol hivatásos zenészek és még néhány pásztor is előad ezen a rendkívüli hangszeren. Az elmúlt évtizedekben a fujara egyre inkább különleges eseményekhez kötődik. A kommunizmus és az 1990-es évek politikai változásai jelentős társadalmi, kulturális és gazdasági átalakulásokat eredményeztek, ami miatt a fiatalok eltávolodtak a hagyományos népzenétől. Ugyanakkor egyéni kezdeményezések is indultak a fujara, valamint a hozzá kapcsolódó tudás és készségek megőrzése érdekében.
Felhasználás
A fujara sajátos felépítése mély, meditatív hangszínt eredményez. Alapdallamát, ami általában mixolíd hangnemben szólal meg, jellemzően díszítésekkel gazdagítják. Két gyakori díszítési forma a "prefuk" (egyetlen hang hirtelen átfújása) és a "rozfuk" (a felhangok lefelé ereszkedő dallama).
A fujarát hagyományosan a pásztorok használták szórakozásképp, ma viszont már a szlovákiai Východná és Detva városok népzenei fesztiváljainak színpadán is megtalálható. A hangszer Szlovákián kívül is elterjedt, különösen a Nyugat-Európa és Észak-Amerika népi furulyák iránt rajongók körében. Mindazonáltal a fujara még nem igazán népszerű vagy ismert Szlovákián kívül. Leginkább szólóhangszerként használják, noha léteznek két-három fujarából álló együttesek is, mint például a Kubinec család formációja vagy a Javorová Húžva trió.
Készítése és felépítése
A 160-200 centiméter hosszú fujara A-ra, G-re vagy F-re hangolható. A hangszer alsó részén három lyuk, más néven fogólyuk található. A hangot a fujara felső végén lévő síppal állítják elő. A levegőt a "vzduchovodin"-en (ami szlovákul légjáratot jelent) vezetik a síphoz. A hosszú, keskeny kialakítás miatt a játékos a felhangokat kihasználva három lyukkal is képes megszólaltatni a diatonikus skálát. A fujarát állva szokás játszani, függőlegesen tartva, általában a jobb combhoz támasztva.
Híres játékosok
Jozef Červenka, a fujara nagymestere már gyermekkora óta játszik ezen a hangszeren, és jelentős szerepet vállal a fujarához kötődő zenei hagyomány népszerűsítésében és megőrzésében.