Története
A keretdob vagy keretes dob az ókori Közel-Keleten, Görögországban és Rómában is elterjedt hangszer volt, az iszlám kultúrán keresztül pedig a középkori Európába is eljutott. Ennek a dobtípusnak a formája változatos lehet (kör, nyolcszög, négyzet stb.), lehet egy vagy két dobfeje, és néha csörgőket vagy pergőket is rögzítenek a keretre. Valószínűleg más eredetűek azok a keretdobok, amelyeket sámánok használtak mágikus-vallási szertartásaikon Közép-Ázsiában, az északi sarkvidéki területeken és Észak-Amerikában. A kétoldalas, zárt rezonátorral ellátott keretdobokat, melyeket Indiában és a Kínai Autonóm Tibeti Régióban használnak, csörgődoboknak nevezik.
A keretdob az egyik legősibb hangszerünk, és a legtöbb kultúra saját változattal rendelkezik, melyeket változatos alkalmakkor szólaltatnak meg: spirituális szertartásoktól egészen utcai felvonulásokon át a különböző táncokig. A keretdobok több ezer éves múltra tekintenek vissza, ezalatt pedig a világ különböző pontjain rengeteg féle méretű, eltérő játéktechnikát igénylő változatuk született meg – akár csörgőkkel felszerelve, akár azok nélkül. A Közel-Kelettől Írországig, sőt az észak-amerikai őslakos közösségekig a keretdobok évszázadokon át alapvető szerepet töltöttek be a zenélésben, szertartásokban, és az adott kultúrák kifejezésében. Napjainkban a keretdob egyre népszerűbb azok körében, akik szeretnék bővíteni ütőhangszeres repertoárjukat; ez részben sokoldalúságának, különleges hangzásának, és könnyű hozzáférhetőségének köszönhető.
Felhasználás és felépítés
A keretdob olyan hangszer, ahol a dobtest szélessége meghaladja annak mélységét. Nagyon ősi hangszerről van szó, talán az elsőként megalkotott dobok egyike lehetett. Rendszerint egyetlen dobfejjel rendelkezik, ami általában állatbőrből készül, de használhatnak hozzá szintetikus anyagokat is. Egyes keretdobok hangolása mechanikusan történik, míg sok más típusnál a dobfejet rögzítik. A dobfejet egy kerek, fából készült kávára feszítik. A káva hagyományosan rózsafából, tölgyből, vagy kőrisből készül, de léteznek rétegelt lemezből vagy szintetikus anyagból készült változatok is. Fémgyűrűket vagy csörgőket is rögzíthetnek a keretre. Számos kultúrában a nagyobb méretű keretdobokat főként férfiak használják spirituális szertartások során, míg a közepes méretűeket inkább nők szólaltatják meg. A Közel-Keleten bizonyos források szerint csak nők használták ezt a dobot.
A keretdobok váza készülhet különféle anyagokból, attól függően, hogy milyen dobtípussal van dolgunk. Míg régen a fa (például kőris, tölgy vagy juhar) volt a jellemző a jó hangzás és tartósság miatt, ma már sok keretdob készül szintetikus anyagokból is. Az üvegszál vagy szénszál váz például könnyebb és strapabíróbb, így tökéletes választás lehet azoknak a zenészeknek, akiknek fontos a hangszer hordozhatósága.
A keretdobok használata hagyományosan a közel-keleti kultúrával forrt össze, mivel kiemelt szerepet játszanak az ottani népzenében. A bendir, amelyet jellemzően függőleges helyzetben, az ujjakkal szólaltatnak meg, szintén ebből a régióból származik. Szúfi szertartásokon volt igen elterjedt Egyiptomban, Törökországban, Marokkóban és Mezopotámiában. A bendir az egyik legősibb és legelterjedtebb keretdob-típus: jellemzően fából készül a váza, dobfeje pedig hagyományosan nyersbőrből. Néhány régi stílusú bendirben bélhúrok feszülnek, amelyek pergő hangzást hoznak létre. Általában közepes méretűek, az átmérőjük 35 és 55 cm között mozog.
A bodhrán
A bodhrán (kiejtése kb. "baurán") egy ír eredetű keretdob, melynek átmérője általában 25 és 65 cm között mozog, de a leggyakoribb méret a 35-45 cm. A káva magassága 9-20 cm lehet. Az egyik oldalon kecskebőr dobfej feszül, de használnak szintetikus vagy más állati eredetű bőrből készített változatokat is. A másik oldal nyitott, a dob hangmagasságát és tónusát a belső oldalon a dobfejhez támasztott kézzel lehet szabályozni. A keret belsejében régebben egy vagy két keresztirányú merevítő rúd segített megtartani a dobtest formáját, de ez a megoldás egyre ritkább a modern hangszereken. Néhány professzionális bodhrán mechanikus hangolórendszerrel készül, hasonlóan a dobsetekben használt dobokhoz. A bodhrán dobfejének feszességét általában hatszögkulccsal állítják az időjárási viszonyoknak megfelelően.
Az 1950-es éveket megelőzően is hagyomány volt Szent István napján (december 26.) a bodhrán használata, az "Ökörszem-vadászat" néven ismert szokás részeként. Az ökörszem-fiúk sípokkal és a bodhránhoz hasonló hangszerekkel kísérték a szertartást. Ennek eredete valószínűleg egy kelta, télközepi áldozati rítus vagy ünnepség lehetett, hiszen a kelta mitológia az ökörszemet az elmúlt év jelképének tekintette. (Az európai ökörszem közismert arról, hogy még a tél derekán is felcsendül az éneke.) Az ökörszem kelta nevei (draouennig, drean, dreathan, dryw stb.) szintén druidákkal kapcsolatos rítusokra utalnak. A hagyományt a 8-10. század között történt viking inváziók során letelepedett skandinávok is befolyásolhatták.
Számos legenda kötődik ehhez a szokáshoz. Az egyik szerint egy ökörszem árulta el az ír katonákat a viking megszállóknak azzal, hogy szárnyával a pajzsukra ütött. Egy másik legenda szerint az ökörszem buktatta le Szent István keresztény mártírt, akiről a nap a nevét kapta. Ez a mitikus kapcsolat az árulással az egyik lehetséges magyarázata lehet annak, hogy az ökörszem-fiúk miért vadásztak erre a madárra Szent István napján, vagy akár annak is, hogy egy pogány áldozati szertartást miért folytattak az idők során keresztény köntösben.
Bár különböző dobfajtákat - kézzel vagy verővel megszólaltatott változatokat egyaránt - már ősidők óta használtak Írországban, a 17. század előtt nem találunk a bodhrán névre utaló forrásokat. A hangszer önálló, teljes értékű zenei eszközként csak az 1960-as évek ír népzenei reneszánsza során szerzett elismerést, főként Seán Ó Riada és más zenészek munkássága nyomán.
Játéktechnika
A dobot akár puszta kézzel, akár esztergált fadarabbal is megszólaltathatják. Ennek a fadarabnak számos elnevezése ismert, mint "tipper", "beater", "stick" vagy "cipín". A tippereket eredetileg kétvégű ujjpercből készítették, de manapság leggyakrabban kőris-, magyal- vagy hikorifából formálják. A kefés végű ütőket, illetve a kontraszt kedvéért a káván való ütést ("rim shot") Johnny McDonagh vezette be a gyakorlatba.
Híres játékosok
Tommy Hayes méltán vívta ki magának az egyik legnagyobb bodhránjátékos címét. Több mint harminc éve az ír népzene élvonalában játszik, ő volt a Riverdance eredeti ütőhangszerese, és számtalan bodhrános generációt inspirált.
Mel Mercier édesapja, Peadar Mercier a forradalmi Ceoltóirí Chualann együttes bodhránosa volt, később pedig a legendás Chieftains tagjaként folytatta karrierjét. Nem meglepő hát, hogy Mel maga is édesapjától tanulta a bodhrán játékot, és mind a mai napig őrzi apja zenei örökségét.